Munkatársi történetek

„2008 novemberében kezdtem termelési munkatársként dolgozni az IKEA Industrynál. Most minőségellenőr vagyok. A magasabb pozícióra jelentkezéssel, és az előrelépés lehetőségével olyan munkához jutottam, amelyben sok felelősséget vállalhatok, és bebizonyíthatom, hogy többet is tehetek.” Kónya Erika 

„Amikor 1994-ben megérkeztem, épp csak felhúzták az első épületeket. Abban az időben a kerítés építésében vettem részt. Pályafutásomat gépkezelőként kezdtem, most pedig műszakvezető vagyok ugyanabban a keretgyártó üzemben. Persze vannak jó és rossz napok is, de nagyra értékelem a stabil és biztonságos munkahelyet. Sok családnak biztosított munkát és jövedelmet, évtizedeken keresztül. Vállalatunk folyamatosan fejlődik és megújul. Számomra nagyon fontos, hogy minden munkatárs számít. Tisztelik a hűséget és az elkötelezettséget, és támogatják a munkámat!” Szigethy Szabolcs

2014-ben kezdtem itt dolgozni, termelési munkatársként, majd egy évvel később megkaptam a készletelemzői munkakört. 2016 áprilisa óta recepciós vagyok itt. Mindig van lehetőség fejlődni. Jó olyan munkahelyen dolgozni, ahol tudom, hogy számítanak rám. Számomra az első nagy lépés az volt, amikor munkavédelmi oktató lettem. A képzés alatt lehetőségem nyílt megismerni a különböző szakterületeken dolgozó munkatársaimat. Mindegyik munkakörnél új tapasztalatokat, ismereteket szereztem, és lehetőségem volt jobban megismerni a belső folyamatokat. Varga-Paczári Adrienn 

Véleményem szerint egy új munkatárs számára a legfontosabb, hogy a legjobb képességei szerint elvégezze a rábízott feladatot. Az ismeretek gyorsabb megszerzése érdekében kérdezz a munkatársaidtól és vezetőidtől. Mindig minden kérdésedre megtaláljuk a választ. „A megszerzett tapasztalat a csapat fontos részévé válhat.” Móricz Róbert

2001 nyarán, szakmunkásként kezdtem a vállalat furnérüzemében dolgozni. Abban az időben a vállalatot úgy hívták, hogy Sopron Bútor III. Közel két éve műszakvezetőként dolgozom. 
Úgy gondolom, hogy itt meghallják az emberek hangját. Bár néhány dolognak van egy kis átfutási ideje, az ötleteink megvalósulnak, ami tovább bátorít minket. A mostani beosztásomban szeretem azt, hogy emberekkel dolgozhatok. Együtt bármilyen felmerülő problémát megoldunk, hogy folyamatosan jobb munkakörnyezetet teremtsünk. A pályafutásom legfontosabb lépése az volt, amikor egy sorvezetői beosztásra jelentkeztem. Azt gondoltam, hogy többet is tehetnék a munkatársaimért, a vállalatért, és önmagamért is. Igazán büszke voltam magamra, amikor kineveztek. Ormódi Csaba

2008 novemberében kezdtem termelési munkatársként dolgozni az IKEA Industrynál. 2013 szeptembere óta sori vezetőként dolgozom.
Nagy múltra visszatekintő vállalat ez, ahol ha jól végzem a munkám, akkor én és a családom biztos megélhetésre számíthatunk. Szeretek az IKEA-nál dolgozni, mert mindig új kihívások elé állít, például az új termékek bevezetésénél. A legfontosabb előrelépésem a sorvezetői kinevezésem volt. Az OXBERG projekt során egy olyan termék fejlesztésében vettem részt, amely évekig szerepelt az IKEA kínálatában. Úgy érzem, hogy a kiváló csapatmunka meghozta az eredményét, én pedig sok tekintetben fejlődtem. Simon Gábor 

Recepciósként kezdtem az IKEA Industrynál dolgozni. 2015-től kiszállítási és raktárvezető munkakört töltöttem be és 2019 év végétől pedig a beszerzési csapatot vezetem. Amikor 2009-ben megépült a keretgyártó üzem, lehetőségem nyílt előrébb lépni. Alkalmam nyílt új területeken kipróbálnom magam. A munkahelyem támogatta a tanulási igényeimet, így megszereztem a másoddiplomámat, amely hozzájárult a szakmai ismereteim fejlődéséhez. 
Azért szerezek az IKEA-nál dolgozni, mert változatos a munkakörnyezet, és folyamatosan adott a lehetőség a megújulásra és az új ismeretek szerzésére. Ez egy jó vállalat, és a barátságos kapcsolatoknak köszönhetően hatékonyan és gyorsan felszámolunk bármilyen akadályt.      Némethné Söjtöri Szilvia